Welcome!

Szeretettel köszöntelek!

2009. augusztus 6., csütörtök

Az út végén

Síri csend honolt a hosszú folyóson, a nesznek nincs hangja, diszkréten hallgat. A jajgatás, és a fájdalom pihen. Infúziók, tapaszok adagolják a mámort, amely legyőzi a test háborgását. Az ágyak mellett itt-ott életet adó oxigénpalackok, és maszkok. Felkészültek a nagy útra, már a remény is agonizál. Az itt lakók a kálváriájukat járják, az állomások fogynak. Egészséges léleknek is mankó kell, ha erre jár. Kevés a szó,, nem tudni mit lehet ilyen helyen mondani. Szerepek vannak csupán...

Tereza, a tapasztalt nővér is botorkált a csendben. Megtorpant az ajtóban, visszafordulhatott volna, de nem tette, kötelessége volt, szolgálatra érkezett. Egész délelőtt azon gondolkodott, mit fog mondani, kérdezni, hogy fogja megoldani a feladatát. Tudta jól, hogy a kötelező állomások, a tagadás, tiltakozás és a düh, itt már régen túlhaladt. A fájdalom és hiányérzet szomorúságának -ebben a fázisban-, már csak a maradványa van jelen. A félelem és egyedüllét is oldódni látszik, helyébe lépett a racionális érzelmi elfogadás. Most az új kapcsolatok kialakulása küszöbén állnak, az utolsó állomás előtt, amely a megbékéléshez vezet. Ezt kell erősíteni, erre vállalkozott.

Vett egy mély lélegzetet és belépett a szobába, ahol ketten tartózkodtak. Márta a betege, az első ágyon ült, mosolygott. Sápadtságától alig látható szájszéle elárulta, mosolya őszinte. Vékony kezét nyújtotta feléje. Hosszú ujjai és szépen ápolt körmei elárulta, igényességét. Kedvesen hellyel kínálta, alkalmi segítőjét. Kedves és figyelmes asszony volt. Látta Tereza hezitálását, félelmét, így megpróbálta oldani a feszültséget.
-Tegeződhetünk? Kérdezte.
-Természetesen. Volt a válasz.
Ezt követően Márta volt a kezdeményező. Elöljáróban kijelentette, számára nincs tabu, állapotával tisztában van, számára a napok számolatlan ajándékok. Nem siettetteti az időt, ami megadatik, azt szeretné kihasználni, ebben kér segítséget. Egy versesköteten dolgozik, most már a végéhez ért, a többi toldalék. Arra kéri Terezát menjenek végig rajta, beszéljenek róla, elemezzék, javítsák ki. Hibátlan munkát szeretne maga után hagyni.
Kérte, ne játszanak szerepet, mert csak az őszinte együttműködés vezethet sikerre. Az együtt töltött órák alatt ne legyen jelentősége a helynek, csak az időnek. Végig mosolygott, ahogy ezeket mondta, majd megkérdezte.
-Kérsz egy kávét?
-Igen, köszönöm.
Márta az asztalhoz ment, két csészébe neszkávét készített, majd egy bögrébe vizet engedett, és a teakonyhába indult.

Tereza zavartan ült a széken. Őt szolgálja ki az, akihez segítőnek érkezett. Az ő lelke kapott mankót ettől az asszonytól. Hát így is lehet? Kérdezte magától. Hálás volt, olyan dolgot tanult, amit egyszer használni fog…, de vajon tud majd így gondolkodni, készülni?

Nem elemezhette tovább a pillanatot, mert a forró vízzel megérkezett Márta. Mint régi ismerősök, úgy beszélgettek, immár fesztelenül. Sorakoztak a mindennapi kérdések, válaszok. Észre sem vették, az idő szaladt. A kéziratra nem került sor, annyi beszélni valójuk akadt. Két nap múlva úgyis találkoznak, akkor elkezdik, döntöttek közösen. Lejárt az idő, Tereza semmi jelét nem mutatta, hogy indulni készülne. Márta udvariasan figyelmeztette az asszonyt, hogy biztosan várja a családja. Hálás volt Tereza a figyelmességért. Távozáskor átölelte az asszonyt, a legközelebbi viszontlátás reményével.

Gyalog ment haza, végig gondolta az első találkozás élményét. Az előkészítő tanfolyamon felhívták a figyelmüket, kerüljék a függőség kialakulását a beteggel. Az empátia ne menjen át az együtt szenvedésbe. Hát itt egy paradox helyzet állt elő. Úgy érezte Mártától olyan erőt és hitet kapott, amely feltöltötte, megerősítette. Mi lenne, ha holnap is bemenne? Igen ezt kell tenni, mert lehet, hogy nincs holnapután…
Bevillant egy mondat, egy emlék a beszélgetés részletével. Karácsony és a mákos guba. Márta mesélte, az egyik verse a legszebb karácsonyáról szól, akkor még a mákos gubát is maga készítette. Imádja a gubát, és olyan jól sikerült, hogy hónapokon át, hetente ezt kérte a szerelme.

Mákos gubát készít, és azt visz be neki, döntött. Igen ám, de nem tudja, hogy kell elkészíteni. Sebaj, majd elolvassa a szakácskönyvben.
Ahogy hazaért a könyvespolchoz sietett. Harmadik szakácskönyvét lapozta át, de mindegyikben az állt, „a kifliket feldaraboljuk”.
A csodában, nem kifliket akar darabolni, hanem sütni gubatésztát. Ránézett az órára, hét óra múlt, még nincs késő, ilyenkor még nem illetlenség telefonálni. Csengette sorban a barátnőit, nem sok sikerrel, senki nem tudta megmondani, mi kell hozzá. Csalódottan tette le a telefonját. Majd megkérdezi Mártát…

Későn feküdt le. Sokáig állt a zuhany alatt, hagyta, hogy a vízsugarak simogassák a testét, könnyei sós ízét a szájában érezte.
Ágyában, elővette a könyvet, olvasni próbált, de gondolatai a kórházban jártak…
Úgy érezte, régóta ismeri ezt az asszonyt, talán egy másik életéből. Mégis csak létezik a karma…
Éppen őt kapta meg, és pont most, amikor tele van gondokkal, egy függőben lévő diagnózissal, a kezelések közepette...
De hiszen most felcserélődtek a szerepek, Márta lett a segítője, példamutatásával, kitartásával, és őszinteségével.
Mi lesz vele, ha Márta elmegy, kétségbeesett…

Az álomtündér későn érkezett. Kirándulni vitte, egy ismeretlen helyre. Ősi kastély parkjában játszadozott két kislány. Egy aranyhajú kékszemű, és egy gesztenyebarna copfos. Nagy színes képeskönyvet hajtogattak, amiben állatok sorakoztak. Érdekes könyv volt, mert az állatok szemei mozogtak. A gyerekek jókat kacagtak. Azt játszották, hogy ki találja ki hamarabb, melyik állat van a képen. A lapok fogytak. Már alig volt pár lap, amikor dörögni kezdett az ég, villámok cikáztak, vágták ketté az eget, az eső szakadni kezdett. Mind a ketten elkezdtek futni, de a könyv ott maradt. A barna copfos visszaszaladt érte, már kezében tartotta, amikor a villám belecsapott a fába, ami alatt a kislány futott. Látta a kis testet eldőlni, nem messze tőle a nyitott könyvet, aminek a lapjáról egy őzike nézett rá, szomorú szemmel.
Odament, felvette a könyvet, átölelte barátnőjét, és sírva befutott a kastélyba, hogy segítséget hívjon. Már a tizedik szobát járta végig, de senkit nem talált, akkor látta meg a falon a velencei tükröt, benne egy szőke kislányt. Ott tudatosult, hogy saját maga az egyik gyerek.
Kiabálni kezdett, de csak a visszhang válaszolt. Kétségbe esve ment vissza az ajtóig, ahogy kinyitotta, már sütött a nap, egy kisgalamb csipegetett a padon. Kereste a kislányt, és a villám csapta kiégett, kettétört fát, de nem talált semmit.
Kezében a könyv, benne a szomorúszemű őzike emlékeztette a viharra…
Magányosan, kétségbeesetten bolyongott, amikor hangot hallott, onnan fentről. Felnézett, látta kisbarátnője integet vidáman, mosolyogva. A Szférák zenéjét egyre tisztábban hallotta.

Reggel, ahogy kinyitotta a szemét, a redőny résein belopta magát a napsugár, arany sávokat rajzolt a falon. Fülében csengett még az angyalok karának muzsikája.
Kicsit lustálkodott, azután megkezdte a reggeli készülődését. Alig várta a reggelit, hogy megoszthassa az álmát. Évtizedek óta közös beszélgetéssel kezdődik a reggel. Tereza álmait, ábrándozásait meséli, a párja, pedig a meccsek izgalmas góljait. Azután kiosztják egymás között a napi teendőket. Egyre figyelnek, közösen soha nem mennek vásárolni, mert abból vita kerekedne. Tereza bóklászó, mindent megtapogató vásárló, a férje, cetlis, tudatos gyors pakoló.

Amikor Mártához és a gubához értek, Apóka felkiáltott, tudom, hogy kell gubát sütni, nagyanyámtól sokat hallottam. Kenyértésztából, hosszú kifliforma rudakat készített, feldarabolta, tepsibe megsütötte, mézes sziruppal leöntötte a forró gubadarabokat, és mákban megforgatta. Ez volt a mindenkori karácsony böjti ebéd. Megbeszélték, elkészítik közösen, és Mártának is visznek belőle.

Nagy izgalommal telt a délelőtt, déli harangszóra meleg gubával érkeztek a kórházba. Az osztályra érve, a nővérke Tereza elé sietett.
-Márta alszik, reggel fulladásos rohama volt, oxigénpalackot és nyugtatót kapott. Ne költsük fel. Látom, hoztál neki valamit, ha felébred, odaadom neki.
-Köszönöm szépen, kérlek, melegítsd meg a mikróban, holnap délután itt vagyok.

Alig várta, hogy kiérjen, nyelte a könnyeit.
Aznap kétszer telefonált, délutánra már nem volt szükség a palackra.

Másnap Márta mosolyogva fogadta, és elmondta, olyan finom volt a mákos guba, mint azon a karácsonyon.

Két hétig, mindennap találkoztak, Márta kéziratának az utolsó fejezeténél tartottak, amikor egyik nap üres ágyat talált.
Márta, éjszaka hazatért. A kezelőorvos behívta Terezát, átadta Márta kéziratát az asszony üzenetével, amely az ajándékra vonatkozott.

Tereza, ott állt tanácstalanul. Nem érdemeli meg ezt az ajándékot, nem fogadhatja el, adják a családnak, kérte a doktornőt, aki közölte, nem volt családja, csak egy unokatestvér, az örökös, aki egyszer látogatta.
Ekkor Tereza átvette a kincset, és haza vitte. Márta képével együtt őrzi nemcsak a lakásának kedvenc zugában, hanem a szívében...
A legkedvesebb emléke egy kislánytól, akivel együtt játszott a kastély kertjében, a viharig…
Ha felnéz az égre, egy arcot lát mosolyogni őzike szemekkel és hallja a Szférák zenéjét…
Tudja kettejük kapcsolata még nem ért véget, hamarosan ismét találkoznak.

Nincsenek megjegyzések:

.


.

Copyright © Sueee/Inasi - 2008-2009
CC. Néhány Jog Fenntartva a közzétett írásokra.
Sueee[Inasi], Szabadi Tibor J. [ Avezi], Karsay István

http://a-csend-hangja.blogspot.com © 2008-2013
Design by: Sueee/Inasi
.
.



.
Az írások szerzői jogvédelem alatt állnak!

Az oldalon elhelyezett írások,
a szerzők szellemi tulajdonát képezik.
Kérjük, hogy a szellemi alkotásokhoz
fűződő jogokat tartsa tiszteletben!


Kezdés: 2008.08.05.

..