Welcome!

Szeretettel köszöntelek!

2009. április 16., csütörtök

Betty J. Eadie: Átölel a fény - 09.rész

(9)
A KERT



Amikor kiléptünk a kertbe, a távolban hegyeket, gyönyörű völgyeket és folyókat láttam. Kísérőim magamra hagytak, megengedték, hogy egyedül haladjak, talán hogy a kert teljes szépségét anélkül élvezzem, hogy mások jelenléte zavarna benne. A kert tele volt fákkal, virágokkal és növényekkel, amelyek valahogy azt a hatást keltették, mintha az elrendezésük nem lenne véletlen, mintha annak, hogy hol és hogyan helyezkednek el, jelentősége lenne. Egy ideig a füvön sétáltam, harsogó, hűvös és ragyogóan zöld volt, és éreztem, hogy él a talpam alatt. De ami mindenekfelett bámulattal töltött el a kertben, az a színek intenzitása volt. Nálunk nincs ahhoz hasonló.

Amikor itt valamely tárgyra fény esik, a fény egy bizonyos színben vetül vissza róla. Ezer árnyalat lehetséges. A szellemvilágban a fény nem feltétlenül visszaverődik a dolgokról, hanem belülről jön, és a lényege élőnek tűnik. Egymillió, egymilliárd szín is lehetséges.
A virágok például annyira élőek és színesen át-tetszőek, hogy nem is látszanak szilárdnak. A növények erőteljes fényaurája miatt nehéz meghatározni, hol kezdődik és hol végződik egy növény felszíne. Nyilvánvaló, hogy a növény minden egyes része, minden mikroszkopikus eleme a saját intelligenciájából épül fel. Ez a legjobb szó, amellyel ezt meg lehet határozni. Minden picinyke részt a saját élete tölt meg, és ezeket össze lehet olvasztani más elemekkel, hogy bármilyen létezőt létrehozzunk. Ugyanaz az elem, amely most egy növény részét alkotja, később valami másnak a része lehet - de éppen úgy élő. Nincs szelleme, mint nekünk van, de van intelligenciája és szervezettsége, és reagálni tud Isten akaratára, valamint az egyetemes törvényekre. Mindez világossá válik, ahogyan az alkotást szemléli az ember ott, és különösen nyilvánvaló a virágok esetében.

Nem messze tőlem egy csodaszép folyó szelte át a kertet, és ez nyomban odavonzott. Láttam, hogy a folyót hatalmas vízesés táplálja a legtisztább vízzel, és aztán a folyó egy tóba ömlik. Megdöbbentett, hogy a víz milyen tiszta és eleven.

Élet. Ez volt a vízben is. A vízesés minden egyes cseppjének megvolt a maga intelligenciája és célja. Méltóságteljesen szép melódia áradt a vízesés felől, megtöltötte a kertet, időnként más dallamokkal egyesült, amelyeket most csak halványan érzékeltem. A zene magából a vízből jött, annak intelligenciájából, minden egyes csepp a maga hangján és dallamán szólt, összekeveredett és összefonódott az összes többi hanggal és a környező dallamokkal. A víz Istent dicsérte életéért és öröméért. A teljes hatás messze felülmúlta bármilyen itteni zenekar vagy zeneszerző képességét. Összehasonlításul: a mi legszebb muzsikánk ehhez képest úgy hangzott volna, mintha egy gyerek bádogdobon játszana. Egyszerűen nincs meg a képességünk ahhoz, hogy az ottani zene áradását és erejét felfogjuk, ahhoz meg különösen nincs, hogy olyat alkossunk. Ahogy közeledtem a vízhez, az a gondolat támadt bennem, hogy bizonyára ezek a Szentírásban említett „élő vizek", és szerettem volna megfürödni bennük.

Amikor megközelítettem a vizet, egy rózsára lettem figyelmes, amely mintha kilógott volna a többi virág sorából, én pedig megálltam, hogy szemügyre vegyem. Lélegzetelállító volt a szépsége. Az összes ott lévő virágok közül egyik sem ragadott ennyire magával. Halk muzsikára lágyan ringatózott, és a maga édes hangján az Úr dicséretét énekelte. Feltűnt, hogy tulajdonképpen látom a növekedését. Ahogy a szemem előtt kifejlődött, megmozdult bennem a lélek, szerettem volna megtapasztalni az ő életét, beleköltözni és érezni az ő szellemét.

Ahogy ez a gondolat felötlött bennem, egyszeriben mintha képes lettem volna a mélyére látni. Olyan volt ez, mintha a látásom mikroszkopikussá vált volna, és lehetővé tette volna számomra, hogy a rózsa legmélyebb részeibe behatoljak. De sokkal több volt ez vizuális élménynél. Ereztem a rózsa valóságát magam körül, mintha valóban benne volnék, és a virág része lennék. Olyan élményem volt, mintha én magam lennék a virág. Éreztem, hogy a rózsa hajladozik a többi virág muzsikájára, és éreztem, hogyan hozza létre a saját zenéjét, egy dallamot, amely tökéletesen egybehangzott a hozzá csatlakozó ezernyi rózsáéval. Megértettem, hogy az én virágom zenéje az ő saját részeiből származik, hogy a saját szirmai hozták létre a maguk hangjait, és a sziromban rejlő intelligencia hozzáadódott a tökéletes hangokhoz, melyek mind egybehangzottak a teljes hatás érdekében - és ez maga volt az öröm. Az én örömöm ismét tökéletesen teljes volt. Istent éreztem a növényben, magamban, szeretete belénk áradt. Mindnyájan egyek voltunk !


Soha nem felejtem el a rózsát, ami én voltam. Ez az egyetlen átélés a szellemvilágban elérhető örömnek csupán egy felvillanása, az, hogy minden mással egyek lehetünk; ez olyan hatalmas volt, hogy mindörökké magamban fogom hordozni.

Nincsenek megjegyzések:

.


.

Copyright © Sueee/Inasi - 2008-2009
CC. Néhány Jog Fenntartva a közzétett írásokra.
Sueee[Inasi], Szabadi Tibor J. [ Avezi], Karsay István

http://a-csend-hangja.blogspot.com © 2008-2013
Design by: Sueee/Inasi
.
.



.
Az írások szerzői jogvédelem alatt állnak!

Az oldalon elhelyezett írások,
a szerzők szellemi tulajdonát képezik.
Kérjük, hogy a szellemi alkotásokhoz
fűződő jogokat tartsa tiszteletben!


Kezdés: 2008.08.05.

..