A SZÖVŐSZÉKEK ÉS A KÖNYVTÁR
Azzal, hogy megkaptam ezeket a tudnivalókat, kiépült a Megváltóval való kapcsolatom s az ismereteim róla; mindezt mindig őrizni fogom magamban. Az érzéseimmel úgy törődött, hogy az ösztönzően hatott rám, egyáltalán nem akart olyat tenni vagy mondani, ami ellenkezést váltott volna ki belőlem. Tudta, hogy mennyit vagyok képes megérteni, és gondosan felkészített engem mindannak a tudásnak a befogadására, ami érdekelt. A szellemvilágban senkinek nem okoznak kényelmetlen érzést azzal, hogy ráerőszakolják; olyat tegyen vagy fogadjon el, amire még nem készült fel. A türelem itt természetes erény.
Soha nem fogom elfelejteni az Úr humorérzékét, ugyanolyan közvetlen és derűs volt, mint ott minden. Telve volt tökéletes örömmel, tökéletes jóakarattal. Gyengédség és méltóság volt a megjelenésében, és nem lehetett kétséges, hogy tökéletes ember. Ismertem őt, szellemét, érzéseit, velem való törődését. Ereztem a rokonságomat véle és tudtam, hogy egy család vagyunk. Éreztem, hogy a kapcsolata velem olyan, mint egy apáé vagy egy idősebb testvéré. Közel állt hozzám, de ebbe tekintély vegyült. Gyengéd és jóakaratú volt, és ugyanakkor számítani lehetett rá. Egészen biztos voltam benne, hogy tekintélyével soha nem fog visszaélni, ez még csak eszébe sem fog jutni soha.
Még mindig körülvett a Fény, Jézus rám mosolygott, és én éreztem az egyetértését. Elfordult balra, és bemutatott engem két nőnek, akik éppen most jelentek meg. Hamarosan egy harmadik nő is feltűnt mögöttünk, aki alighanem csak valami megbízatás végett jött és csupán azért állt meg, hogy megnézzen egy pillanatra. Jézus utasította az első két nőt, hogy kísérjenek el, és én éreztem az örömüket, hogy velem lehetnek. Amint rájuk néztem, megismertem őket: a barátnőim voltak ! A földre indulásom előtti jó barátaim közül valók voltak, az ő meghatottságuk, hogy ismét velem lehetnek, legalább olyan nagy volt, mint az enyém. Mielőtt Jézus magunkra hagyott volna bennünket, ismét éreztem a derűjét, és mintha azt suttogta volna az én szellememnek, „eredj, tanuld meg a dolgokat", én értettem, hogy szabadon megnézhetek és megtapasztalhatok mindent, amit csak akarok. Megrémültem, hogy még mennyi tanulniva-lóm van - sőt még annál is több, mint az majd kiderül. A Megváltó akkor otthagyott bennünket, és az én két barátnőm átölelt engem. A szeretet itt mindent eláraszt, mindenkinek része van benne. Mindenki boldog volt. Noha hatalmas különbség volt e két nő és Krisztus fénye és hatalma között, az ő szeretetük is feltétel nélküli volt. Teljes szívükből szerettek.
Ennek a kirándulásnak az emlékét részben elvették tőlem. Emlékszem, hogy bevittek egy nagy terembe, ahol emberek dolgoztak, de nem emlékszem rá, hogy kerültünk oda, vagy hogy milyen volt az épület kívülről. A terem csodaszép volt. A falai valami különös anyagból készültek, talán mintha nagyon vékony márványból, ami átengedte a fényt, és egyes helyeken kiláttam rajta. A hatás igen érdekes és szép volt.
Amint közeledtünk az emberekhez, láttam, hogy nagy, ősinek látszó szövőszékeken szőnek. Az első benyomásom az volt, „milyen archaikus", hogy kézi szövőszékeken dolgoznak a szellemvilágban. A szövőszékek mellett sok szellemlény, férfiak és nők álltak, és mosollyal üdvözöltek.
Örültek nekem. Az egyik szövőszék mellől hátraléptek, hadd nézhessem meg jobban a masinát. Alig várták, hogy megmutathassák a kezük munkáját. Közelebb mentem és felemeltem egy szövetdarabot, amelyet ők készítettek. Olyan volt, mintha üveggyapot és vattacukor keveréke lenne. Amint ide-oda forgattam a kezemben, csillogott és villogott, mintha csak élne. A hatás meglepő volt. Az anyag opálos volt az egyik oldalán, de amikor megfordítottam, át lehetett látni rajta. Annak, hogy átlátszó volt az egyik oldalon és opálos a másikon - a tükörüveghez hasonlóan - nyilván célja volt, de hogy mi, azt nem mondták meg nekem. A munkások azt magyarázták, hogy ebből az anyagból azok számára készül ruha, akik átjönnek a szellemvilágba a Földről. A munkások nyilvánvalóan elégedettek voltak a munkájukkal, és jólesett nekik a hálám, amiért megengedték, hogy megnézzem.
Két társam meg én továbbléptünk a szövőszékektől, és számos termen mentünk keresztül, amelyekben meglepő dolgokat és csodálatos embereket láttam, de nem engedték meg, hogy ezeknek a részleteire visszaemlékezzem. Emlékszem, úgy éreztem, hogy napokon vagy heteken át utazom, és soha el nem fáradok. Meglepett, hogy itt milyen sok ember szereti és akarja a kétkezi munkát. Élvezték, hogy olyan eszközöket alkotnak, amelyekkel másoknak segíthetnek - itt és ott. Láttam egy nagy gépet, komputerhez hasonlót, csak sokkal ki-dolgozottabbat és hatalmasabbat. Akik ezen dolgoztak, azok is örültek, hogy bemutathatják nekem a munkájukat. Ismét megértettem, hogy minden fontos dolgot előbb alkotnak meg szellemileg, és csak másodszor fizikailag. Erről azelőtt fogalmam sem volt.
Bevittek egy másik nagy terembe, amely könyvtárhoz hasonlított. Amikor körülnéztem, a tudás tárházának tűnt ez, de könyvet egyet se láttam. Aztán észrevettem, hogy bizonyos gondolatok áradnak a tudatomba, eltöltött a tudás olyan tárgyakról, amelyekről már jó ideje nem gondolkoztam - sőt bizonyos esetekben egyáltalán nem. Aztán felfogtam, hogy ez a tudat könyvtára. Egy témát egyszerűen csak felidézve, mint ahogy azt az előbb tettem Krisztus jelenlétében, arról a témáról minden ismeret belém hatolt. Mindent megtudhattam akárkiről a történelemben - vagy akár a szellemvilágban - teljes részletességgel.
Semmi ismeret nem volt elzárva előlem, és lehetetlen lett volna nem megérteni tökéletesen minden gondolatot, minden megállapítást, minden részismeretet. Itt egyáltalán nincs félreértés. A történelem tiszta, a dolgok megértése teljes. Nemcsak azt értettem meg, hogy mit tettek emberek, hanem azt is, hogy miért tették, és ezzel hogyan befolyásolták más emberek felfogását a valóságról. Az egyes tárgyakra vonatkozó valóságot minden szemszögből megértettem, minden lehetséges felfogás szerint; és mindez feltárta egy esemény vagy egy személy vagy egy elv teljességét, amit a Földön elérni lehetetlen volt.
Csakhogy ez több volt, mint puszta értelmi folyamat. Képes voltam érezni is, hogy mit éreztek egyes emberek, mikor egy bizonyos cselekedetet végrehajtottak. Megértettem a fájdalmaikat és örömeiket meg az izgalmaikat, mert bele tudtam élni magam. Az itt szerzett ismereteim egy részét elvették tőlem, de nem mindet. A történelmünk bizonyos eseményeiről és személyeiről rám bízott ismereteket féltékenyen őrzöm, fontos volt számomra, hogy ezeket megértsem.
Szerettem volna még több tapasztalatot szerezni ebben a csodálatos, hihetetlen világban, és kísérőim boldogok voltak, hogy továbbra is segíthettek. A legnagyobb öröm az volt számukra, ha örömet szerezhettek nekem. Bizonyos izgalommal vittek ki engem egy kertbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése