Betty J. Eadie: Átölel a fény - 16.rész

A BÚCSÚ

Hirtelen angyalok ezrei vettek körül. Túláradóan elégedettek voltak, hogy megszületett az elhatározásom, és visszatérek. Hallottam az uj-jongásukat, szeretettel és bátorítással támogattak.
Amint körülnéztem, szívem majd elolvadt attól a szeretettől, amely felém áradt belőlük. Énekelni kezdtek. Nincs zene, amit életemben hallottam, még a kert muzsikáját is beleértve, ami ehhez hasonlítható lenne. Nagyszabású, dicsőséges, megindítóan fenséges volt, és kifejezetten nekem szólt. Túláradó volt. Rögtönöztek, nem betanult részleteket énekeltek, közvetlenül ott tudták és érezték a dalt. Hangjuk tiszta, és minden egyes hang áttetsző és édes volt. Nem emlékszem már arra, amit énekeltek, de azt mondták, hogy fogom még hallani őket. Gátlástalanul sírtam, elmerülve szeretetükben és mennyei muzsikájukban, alig hihettem, hogy egy olyan jelentéktelen lélek, mint az enyém, egy ilyen Isten-imádás központjába kerülhet. És tudtam, hogy senki sem jelentéktelen az örökkévalóságban. Minden lélek végtelenül értékes. Amint szellemem túláradt az alázattól és a hálától, egy utolsó látomásom volt a Földről.
Amikor az egek megnyíltak, láttam a Földet, az emberek milliárdjaival. Láttam a létért való tülekedésüket, tévesztéseiket, szeretetre találásukat, halál fölötti fájdalmukat, és láttam az angyalokat felettük lebegni. Az angyalok név szerint ismerték az embereket, és közelről vigyáztak rájuk. Lelkesedtek, ha valami jót tettek, és elszomorodtak, ha valamit hibáztak. Odalibbentek, hogy segítsenek, irányítást vagy védelmet nyújtsanak. Láttam, hogy szó szerint angyalok ezreit tudjuk lehívni segítségül, ha hittel kérjük. Láttam, hogy mi mindnyájan egyenlőek vagyunk az ő szemükben, nagyok vagy kicsik, tehetségesek vagy nyomorékok, vezetők vagy követők, szentek vagy bűnösök. Mindnyájan értékesek vagyunk, és gondosan vigyáznak ránk. Szeretetük soha el nem hagy.
A látomás lezárult, utoljára megnéztem magamnak örökkévaló barátaimat, a két nőt, aki vezetett, a három hűséges kísérő angyalt, és megannyi mást, akiket megismertem és megszerettem. Hatalmasak, nemesek, dicsőségesek voltak, s én tudtam, hogy lelkűkből csupán egy villanásnyit láttam. Abban a kiváltságban volt részem, hogy betekinthettem a mennyország egy parányi előterébe, egy paradicsomi otthon részecskéjébe. Legszebb álmaimat meghaladó tudás létezik ott, és azoknak a szívében, akik ott laknak. Tervek, utak és igazságok várnak ránk ott, közülük nem egy örökkévalóan régi, néhányat pedig még meg kell alkotni. Egy villanásnyit megmutattak nekem a menny dolgaiból, és mindig kincsem marad ez a bepillantás. Tudtam, hogy az angyalok éneke, amely szívemet szeretettel töltötte meg, lesz az utolsó dicső tapasztalatom abban a világban. És amint továbbra is árasztották rám szeretetüket és támogatásukat, sírni kezdtem. Indultam hazafelé.