Betty J. Eadie: Átölel a fény - 14.rész

AZ IMA

Az emberiségről rám árasztott ismeretek alázatosságra intettek az egyes lelkek mennyei megítélésével kapcsolatban. Még több világosságra és tudásra éheztem. A menny ismét megnyílt előttem, és én láttam a Földgolyót forogni az űrben. Számos fényt láttam fellövellni a Földről mint világító nyomjelzőket. Egyesek nagyon szélesek voltak, és egyenesen az égbe tartottak mint széles lézersugarak. Mások apró zseblámpák fényére emlékeztettek, megint mások csupán szikrányiak voltak. Igen meglepett, amikor elmondták, hogy ezek az erősugarak földi emberek imái.

Angyalokat láttam suhanni, hogy fogadják az imákat. Úgy szervezték meg őket, hogy a lehető legnagyobb segítséget nyújtsák. Amint ezen a szervezeten belül működtek, szó szerint embertől emberhez repültek, imáról imára, és munkájuk szeretettel és örömmel töltötte el őket. Élvezték, hogy segíthetnek, és különös örömet akkor éreztek, ha valakinek az imája elegendő intenzitással és hittel párosult, hogy nyomban válaszolni lehessen rá. Mindig a fényesebb, nagyobb imákra válaszoltak először, aztán sorban a többi imára, amíg csak mindegyiket meg nem válaszolták. Azt is észrevettem azonban, hogy a bizonytalan, ledarált imáknak kevés a fénye, nincs ereje és sokat közülük nem is hallani.

Hangsúlyozottan felhívták rá a figyelmemet, hogy minden vágyakozó ima meghallgatásra és válaszra talál. Ha nagy szükségben vagyunk vagy ha másokért imádkozunk, a sugarak egyenesen belőlünk vetülnek ki, és nyomban láthatóvá válnak. Azt is elmondták, hogy nincs nagyszerűbb ima, mint az anyáé gyermekéért. Ezek a legtisztább imák a bennük foglalt nagyon erős kívánság, és néha a kétségbeesés érzésétől. Az anya rendelkezik azzal a képességgel, hogy szívét adja gyermekeinek, és hogy hatalmasan tudjon könyörögni értük Isten előtt. Természetesen mindnyájan képesek vagyunk elérni Istent imáinkkal.
Megértettem, hogy ha vágyakozó imánkat egyszer útjára bocsátottuk, akkor el kell engednünk őket, és bíznunk kell Isten hatalmában, hogy választ kapunk rájuk. Ő minden szükségünket mindig számon tartja, egyszerűen csak a hívásra vár, hogy segítsen rajtunk. Rendelkezik minden erővel, hogy teljesítse imáinkat, de ő is tartja magát a saját törvényeihez és a mi akaratunkhoz. Kérnünk kell, hogy az ő akarata legyen a miénk. Bíznunk kell benne. Ha egyszer igaz érzéssel kértünk tőle valamit, mit se kételkedjünk, meg fogjuk kapni.

A másokért mondott imáinknak nagy ereje van, ezek azonban csak akkor fognak teljesedni, ha nem avatkoznak be a másik szabad akaratába -vagy ha nem keresztezik mások szükségleteit. Isten ragaszkodik hozzá, hogy tegyünk meg mindent magunkért, de ugyanakkor hajlandó segíteni minden úton-módon. Ha felebarátaink hite gyenge, a mi szellemi erőink szó szerint meg tudják őket támogatni. Ha betegek, hívő imáink gyakran képesek erőt adni nekik a gyógyuláshoz, hacsak nem tapasztalatszerzést szolgál a betegségük. Ha közelinek látszik a haláluk, sohase felejtsük el kérni Istent, hogy legyen meg az Ő akarata, mert különben megzavarhatjuk az illetőt az átmenet folyamatában azzal, hogy konfliktust idézünk elő benne rendeltetését illetően. A másokon való segítés határa végtelen. Sokkal több jót tehetünk családunkért, barátainkért és másokért, mint valaha is gondoltuk volna.

Mindez olyan egyszerűnek, túlságosan is egyszerűnek látszott nekem először. Mindig azt hittem, hogy az imára órákat kell fordítani. Úgy gondoltam, hogy nyaggatnunk kell az Urat, és addig nyaggatnunk, amíg nem történik valami. Nekem megvolt a magam módszere. Azzal kezdtem, hogy kértem valamit, amiről úgy gondoltam, hogy szükségem van rá. Aztán áttértem a zsarolásra, célozgatva arra, az ő érdeke, hogy segítsen rajtam. Aztán ha nem sikerült, akkor elkezdtem alkudozni, felajánlottam valami különös engedelmességi cselekedetet vagy áldozatot, amivel kiérdemelhetem az ő áldását. Aztán kétségbeesésemben könyörgőre fogtam, és ha már semmi nem sikerült, akkor hisztériás jelenetet rendeztem. Ez a módszer sokkal kevesebb meghallgatást eredményezett, mint reméltem. Most megértettem, hogy imáim a hitetlenség megnyilvánulásai voltak. Ezek a heccek az én hitem hiányából eredtek, hogy benne van hajlandóság meghallgatni engem, de kizárólag csak a valódi szükségleteim alapján. Kételkedtem igazságosságában, sőt képességeiben, és még abban sem voltam biztos, hogy odafigyelt-e rám. Mindezek a kétségek gátat emeltek köztem és Isten között.

Most megértettem, hogy Isten nemcsak hallja imáinkat, hanem már jóval korábban tisztában van szükségleteinkkel. Láttam, hogy ő és angyalai szívesen meghallgatják imáinkat. Láttam, hogy boldogan teszik ezt. Azonban azt is láttam, hogy Istennek van egy olyan felettünk álló nézőpontja, amelyet sohase tudunk felfogni. Ő látja örök múltunkat és jövőnket, és azt, hogy az örökkévalóságban mire van szükségünk. Végtelen szeretetében e szerint az örökkévaló és mindenekfelett álló perspektíva szerint hallgatja meg imáinkat. Minden imát tökéletesen hallgat meg. Megláttam, hogy soha nem szükséges szakadatlanul ismételgetni a kívánságaimat, mintha nem értené meg. Hitre és türelemre van szükség. Ő nekünk szabad akaratot adott, mi pedig hagyjuk, hogy az ő akarata munkálkodjék életünkben, amikor hívjuk őt.

Megértettem azt is, hogy milyen fontos megköszönni Istennek, amit kapunk tőle. A hála örökkévaló erény. Alázattal kell kérnünk, és hálával kell elfogadnunk. Minél inkább köszönetet mondunk Istennek a kapott áldásért, annál tágabbra tárjuk az ajtót további áldásai előtt. Túlcsorduló vágya az, hogy áldásában részesítsen bennünket. Ha megnyitjuk a szívünket és elménket áldásainak befogadására, mi magunk is túlcsordulóan töltekezhetünk vele. Tudni fogjuk, hogy ő él. Hasonló-akká válhatunk magukhoz az angyalokhoz, ha segítünk a szükséget szenvedőkön. Imában és szolgálatban fényleni fog a mi világosságunk. A szolgálat a lámpásunkba tölthető olaj, amelynek az együttérzés és a szeretet a forrása.