Welcome!

Szeretettel köszöntelek!

2008. augusztus 26., kedd

Kóma

Kaptam egy érdekes levelet, amiben egy baleset miatt kómába esett fiatalember miatt egy hozzátartozó érdeklődött a kóma állapotáról.

A kóma érdekes dolog, mert ilyenkor több dolog történik a lélekkel.

A lélek nem akar elmenni sok esetben, és nem tudja, hogy mit tegyen.
Sok esetben nem szakadnak el azok a fluidikus kötelékek, melyek összekapcsolják a lelket a testtel, így a fizikai test éterikus (élet) energiái további táplálást kapnak.
Ilyenkor csak a fizikai test működik, mert a lélek nem kapcsolódik be, mint irányító a fizikai testhez, és ezért is „működésképtelen” a test.

Sok estben azonban - és erre sok gyakorlati példa is van – más lélek fog visszajönni a fizikai testbe, akinek már nem kell megtapasztalni a születés gyötrelmeit, hanem egy előre elkészített testet kap „ajándékba”, és innen folytatja munkáját.
Ezzel kapcsolatban is van komoly szellemi irodalom, de inkább én a gyakorlati részét nézem, én magam beszéltem sok olyan emberrel akivel ez megtörtént, pontosabban olyannal, akinek a szeretettje került ilyen helyzetbe, és egyértelmű volt utána, hogy nem az jött vissza a fizikai testbe.
Van, amikor ugyanaz a lélek jön vissza, de egy másik része a léleknek.
Na, ez mit is jelent?
Amikor a fizikai síkra leszületünk a lelkünknek az a darabkája születik le, amelyiknek éppen valamit meg kell tapasztalnia. A lélek többi része az asztrálsíkon várakozik. Hacsak nem született le egy másik fizikai testbe, ugyanis ezekben az időkben a karma feltorlódások miatt az is lehetséges, hogy egyidőben mind a hét lélekdarabkánk leszületik külön – külön egy fizikai testbe, ami azt jelenti, hogy akár egyidőben mondjuk hét „karsaypisti” van jelen
(duál - felenként). Így az is lehetséges, hogy egy másik lélek cseréje történik kómás esetben.

A balesetek például lehetnek figyelmeztető, karmikus jellegűek, de bármilyen hihetetlen, lehetnek véletlenek is! Egy háborúban se áll minden golyó mellett egy angyal, aki vigyázz ránk, ez képtelenség.

A változások világában, ahol élünk sok minden megtörténik, aminek nem kellene megtörténnie, és sok minden nem történik meg, aminek meg kellene történnie.

Ha a baleset nem volt betervezett, akkor nagy eszmecsere folyik a „láthatatlan világban”, hogy mi történjen a lélekkel, vissza tud-e térni, vagy lehetőséget kap egy másik – szinte azonnali – visszaszületésre, vagy más fog visszatérni a meglévő, esetleg roncsolt fizikai testbe megtapasztalni.

A kóma ideje alatt születik a döntés, de azt is figyelembe kell venni, hogy sok esetben a lélek már régen elment volna a fizikai síkról, de az orvosok erőszakosan modern eszközökkel életben tartják a testet! És ebben az esetben a lélek már régen elment az asztrálsíkra, de a test működik. Vannak esetek, amikor évek múlva magához tér a beteg, és ezek azok a csodák, amik életben tartják a reményt a hozzátartozókban, de ilyenkor már nagy esetben más jön vissza.

A visszajött embernek vannak régi emlékei, de észre lehet venni, hogy ha más jön vissza, akkor csak történésekre emlékszik (persze ha az agy, a szellemi „antenna” nem sérült), mert a fizikai síkon történt emlékek az asztráltestben tárolódnak, és ahhoz minden szellemi lény hozzáférhet, olyan, mint egy nyitott könyv, az érzelmi történések a mentál testbe kerülnek, erre a másik lélek nem tud rákapcsolódni. Így ha nem emlékszik a kómából visszatért emberi lény a kedves szavakra, az érzelmi dolgokra amit kapott életében, akkor nagy eséllyel más jött vissza helyette.

Ami még fontos dolog olyan esetben, amikor másik lény jön vissza, hogy egy idő után átíródnak a fizikai testre a másik lélek tulajdonságai, más lesz a jelleme, viselkedése, sőt még a fizikai teste is képes átváltozni! (Hasonlóan, mint egy erősebb megszállottság esetén)

Nincsenek megjegyzések:

.


.

Copyright © Sueee/Inasi - 2008-2009
CC. Néhány Jog Fenntartva a közzétett írásokra.
Sueee[Inasi], Szabadi Tibor J. [ Avezi], Karsay István

http://a-csend-hangja.blogspot.com © 2008-2013
Design by: Sueee/Inasi
.
.



.
Az írások szerzői jogvédelem alatt állnak!

Az oldalon elhelyezett írások,
a szerzők szellemi tulajdonát képezik.
Kérjük, hogy a szellemi alkotásokhoz
fűződő jogokat tartsa tiszteletben!


Kezdés: 2008.08.05.

..