Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,....

2009-04-01: Irodalom



Borika napok óta készül a nagy napra. Gyermekkora óta így hívja a húsvét előtti megtisztulást. A keresztény ember ilyenkor számadást végez, leltároz. Nem csak a természetet öltözteti új ruhába a Teremtő, de lehetőség nyílik arra, hogy lelkünket is megszabadítsuk a rárakodott bűnöktől, hogy tisztaruhát ölthessen magára.

Valamikor az emberek, de főleg a gyerekek ilyenkor kaptak új ruhát, amit húsvétkor a templomba menet vehettek fel először. Borika jól emlékszik, pici lánykaként egy rózsaszínű bolyhos kis ruhácskára, akkor ez volt a kislányok álma. Napokkal előtte nyaggatta nagymamáját, hány nap múlva lesz húsvét, mikor veheti fel kisruháját. A nagymama okos asszony volt, a régi öregek bölcsességével, úgy csökkentette a várakozás türelmetlenségét, hogy mindennap két keresztutat mesélt el a kislánynak. Ahogyan haladtak előre a kálvárián, már nem is vágyott annyira a kislány az új ruha bemutatására. A nagymama Jézus feltámadásával fejezte be a történet, hozzátéve, hogy Isten egyszülött fiát, az emberekért áldozta fel, hogy a bűneiktől megszabaduljanak.



Borika tudja és érzi, ha feltekint az égre, az egyik csillag a nagymama mosolyától ragyog fényesebben, amely őrzi az egykori kislány álmait. A kislányból az óta öreganyó lett, akinek lába előtt egyre fogy az út. Elohim, a hazavetés Angyala néha már meglátogatja, megsimogatja, hogy mire lejön érte és átöleli , majd felviszi a Fénybe, ismerősként köszöntse.

Új ruhára már nem telik, de a lelkét minden évben hófehérbe öltözteti a nagy napon. Számot vet az elmúlt évben elkövetett bűneivel, és meggyónja azokat. Elmondja, hogy „Uram nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.”

Megígéri, a megtisztult lelkére vigyáz, mégis elköveti isméti a bűnöket. Lelkének tisztaságát nehéz megőriznie. Körülményei lázadóvá teszik, amikor látja az elesetteket, a kisemmizetteket, megalázottakat, és népe nyomorát, nemzetének haldoklását, nem tud magára vigyázni, ígéretét megszegi, szívében fájdalom, lelkében harag gyúl, és elindul a bűn útján, ítélkezik… Tudja nagyon jól, hogy az ítélkezés Isten dolga, mégis vétkezik, mert emberből van. Elfelejti ilyenkor a keresztutat, azt is, hogy Jézus szenvedése mellett semmi, amit az embernek kell elviselni.

Hiába hallja ilyenkor nagymama szavait, aki elmesélte sokszor, hogy amikor Jézust az őrzőik megkorbácsolták, csúfot űztek belőle, fejét letakarták, miközben ütötték, gúnyosan kérdezték: „találd el, ki ütött meg?”

Jézus tűrte, válasz nélkül hagyta a kérdést, pedig tudta, nagyon is tudta, hogy ki ütötte, hiszen Isten fia volt. Tudott mindent, de csak a szeretetet ismerte.

Jézus a kereszten, vizet remélt, amikor így szólt, hogy „szomjúhozom”. Azt is tudta, hogy izsópszárra tűzött ecetes szivacsot nyújtanak felé, amint nyelvével megízlelte, és így szólt, „beteljesedett”, majd kilehelte a lelkét.


Értünk, a mi bűneinkért.



Borika most a várakozás idejében felkészül ismét. Bocsánatot kér élőktől, holtaktól, és megbocsát maga is. Nem ígér bűn nélküli életet, nem fogadkozik, csak annyit tesz, vigyáz, hogy lelkének tisztaságát minél tovább meg tudja őzízni,

így készül a nagy napra.