Betty J. Eadie: Átölel a fény - 04.rész

AZ ALAGÚT

Ha az ember valami hatalmas energia jelenlétében van, akkor azt tudja. Most én is tudtam. Egy mély, morajló, zúgó hang kezdte betölteni a szobát. Ereztem mögötte az erőt. Es egy kérlelhetetlennek tűnő mozgást. De bár a hang és az erő félelmetesek voltak, engem nagyon kellemes érzés töltött el ismét, egy majdhogynem hipnotikus érzés. Harangjátékot, vagy távoli harangokat hallottam kongani a háttérben - csodaszép hangot, amit soha nem fogok elfelejteni. Egész valómat sötétség kezdte körülvenni. Az ágy, az ajtó melletti fény, az egész szoba ködbe veszni látszott, és hirtelen valami lágyan magával ragadott egy nagy örvénylő feketeségbe.

Úgy éreztem, hogy benyelt egy hatalmas tornádó. Nem láttam semmit, csak az intenzív, szinte kézzel fogható sötétséget. A sötétség több volt, mint a fény hiánya; sűrű sötétség volt, semmi korábban ismerthez nem hasonlítható. A józan eszem azt mondta volna, hogy most rémültnek kellene lennem, hogy fiatalságom minden félelmének föl kellene most támadnia, de ennek a fekete masszának a közepén mélységes jó érzés és nyugalom járt át. Éreztem, amint előrehaladok benne, és az örvénylő hang csendesült. Hátradőlt helyzetben, a fejem kissé megemelve, lábbal előre mozogtam. A sebesség olyan hihetetlenné fokozódott, hogy úgy tűnt, fényévekben sem lehetne mérni. De a békesség és nyugalom ugyancsak növekedett, és azt éreztem, hogy ebben a csodálatos állapotban ellennék akár örökre is, és tudtam, ha akarnám, maradhatnék.

Arra lettem figyelmes, hogy emberek és állatok is utaznak velem, de egy bizonyos távolságra tőlem. Nem láttam őket, de érzékeltem, hogy az ő átélésük ugyanaz lehet, mint az enyém. Nem éreztem velük személyes kapcsolatot és tudtam, hogy nem jelentenek veszélyt a számomra, hamar el is tűntek előlem. Azt viszont érzékeltem, hogy voltak olyanok, akik nem haladtak előre, mint én, hanem csak csellengtek itt ebben a csodálatos fekete-ségben. Vagy nem volt bennük vágy, vagy egyszerűen nem tudták, hogyan haladjanak. De félelemnek nyoma sem volt.

Éreztem, hogy egy gyógyító folyamat indult be. Szeretet töltötte meg ezt az örvénylő, mozgó tömeget, és én még mélyebbre merültem melegébe és feketeségébe, élvezve a biztonságot és békét. Azt gondoltam: „Bizonyára ez a halál árnyékának völgye"-
Soha életemben nagyobb nyugalmat nem éreztem.