Welcome!

Szeretettel köszöntelek!

2010. május 16., vasárnap

Világmeditáció! 10 milliószoros napok 2010-ben

A tibetiek szerint évente négy van belőle: A tibeti ("nagy") buddha napokat hívják 10 milliószoros napoknak.

Sorrendben
- első holdhó 15.,
- negyedik holdhó 15. ,
- hatodik holdhó 4. és
- kilencedik holdhó 22. napja.

Az első holdhó, egyben a tibeti újév első napja február 25.

Legközelebbi 10 milliószoros napok 2010-ben:

Május 27. csütörtök
Július 15. csütörtök
Október 29. péntek

Ezeken a napokon egy pulzáló ultraviola (UV) sugár keresztezi a Föld útját, amely a 2. univerzumban lévő, magasabb dimenziók egyikéből érkezik. A Föld körülbelül 17 órán keresztül marad ebben a sugárban.

Ez a sugár a szívcsakrával rezonál, ragyog és fluoreszkál, a színe pedig kék/bíborvörös. Bár ebben a frekvencia-csoportban is rezeg, felette áll az 1. univerzum (amelybe a Föld is tartozik) színfrekvencia-spektrumának. Azonban lelkünk természete, valamint a 2. univerzum frekvencia-csoportjaiban működő lélekcsoportok miatt a hatás itt is érezhető lesz.

Ez a hatás a következő: minden gondolat és érzelem a tízmilliószorosára növekszik. Igen, minden megsokszorozódik, a tízmilliószorosára.

Minden gondolat, minden érzelem, minden szándék, minden akarat - függetlenül attól, hogy jó, rossz, beteges, pozitív vagy negatív - tízmilliószor erősebb lesz.

Mit jelent ez?

A valóságunkat gondolatainkkal teremtjük meg. Valóságunkat tehát az határozza meg, mire irányítjuk a fókuszunkat, mire összpontosítunk. Minden anyag gondolataink eredményeképpen manifesztálódik. Ez az UV sugár felgyorsítja ezeket a gondolatokat, és gyorsabb ütemben szilárdítja meg őket. Így tízmilliószor gyorsabban jelennek meg az anyagi világban, mint egyébként.

Nagyon fontos, hogy ezen a napon tudatos legyél, mert ez a gyorsulás veszélyes is lehet, ha olyan gondolatokra fókuszálsz, amelyek számodra nem tetsző dolgokról szólnak, hiszen azok is gyorsabban jelennek meg a valóságodban. Ugyanakkor ez az UV sugár ajándékká is válhat, ha úgy döntesz.

Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel, nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.

A nagy terheid feloldását érdemes erre a napra időzíteni.

Küldj fényt, szeretetet a Földnek és az emberiségnek! Képzeld el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettelinek. Lásd a Világbékét ünnepelni!

Tegyél meg mindent, amit szeretnél 10 milliószoros erővel hatni!

Te határozod meg gondolataid természetét, de ne feledd: bármire is fókuszálsz, az gyorsabban fog megvalósulni, mint egyébként.

Fontos, hogy csak építő, pozitív gondolatokra összpontosíts ebben az időszakban: a szeretetre, a sikerre, a gyógyulásra, a gazdagságra, a kedvességre, a hálára.

Nem szükséges meditációba merülnöd ezen időszak alatt, bár jó lenne, ha megtehetnéd. A kulcs időszak (időzónáktól függetlenül) a 17:10-es csúcspont. Ha ebben az időszakban lehetőséged van arra, hogy találj egy csendes helyet, akkor telepedj le ott, hogy fókuszálhass.

Gondolataidat összpontosítsd bármire, amire vágysz. Amire a Földnek és az emberiségnek szüksége van, szeretetteljes, pozitív gondolatokat táplálj.

Szólj minél több embernek, hogy ők is tudatosak lehessenek ezen a napon és arra használhassák ezt a kozmikus eseményt, hogy pozitív, jóakaratú gondolatokra fókuszáljanak.

A világmeditációnak az a célja, hogy a hatékonyság növelése érdekében, egy adott napon vagy időpontban sok helyen egyszerre érkezzen a földre az a fényrezgés spektrum amihez alkalmazkodva és / egyénileg ki- ki mennyit magába /befogadva eljuttassunk a földnek. Mert a fő és önzetlen cél az , hogy a már megnyitott energia és dimenzió kapukon keresztül olyan mennyiségű szeretet és gyógyító energiát juttassunk a földbe, mellyel végső soron a sajátunk és a föld rezgésszintjét felemelve, egységben átlépjünk az 5. dimenzió valóságába.

Minden egyes meditáció és beavatás fokozatosan növeli a föld és saját rezgésszintedet, amíg eljutsz a feltétel nélküli szeretet energián keresztül a szeretet egységéhez. A szeretet egységének megtapasztalása folyamatosan növeli benned a megvilágosodásodhoz szükséges fénymennyiséget. Régi időkben magyarnak azokat a személyeket nevezték, akik tudatilag eljutottak arra a szintre, hogy a világot amelyben élnek az összes teremtményével együtt egységes egésznek vélték és azt vallották, hogy az egyetlen teremtő erő a lélek, ami mindenben benne van, mindent áthat és ezáltal minden és mindenki egymással összefügg.

Önmagukon kívül tisztelettel, végtelen és feltétel nélküli szeretettel viszonyultak a természethez, felebarátaikhoz, azaz embertársaikhoz, mert hitték és tudták, hogy a belső fény a lélek mindenben és mindenkiben ugyanabból a forrásból ered és a szeretet energiáján keresztül egymáshoz kapcsolódnak.
Hittek az örök szentháromságban annak teremtő erejében ATYA ISTEN /áradó/, ANYA ISTEN /befogadó /, GYERMEK /megszülető /.
Tudták , hogy minden rezgésből áll, elektromágneses fényhullámokból, ami minden anyagban benne van, és élővé teszi. Összetartja, összerendezi, megadja egyedi tulajdonságait, ez az anyag lelke, minden élet hordozója. Nemsokára ki fog derülni, hogy lehet hatni /egy bizonyos energián keresztül / az anyagra és megváltoztathatók az anyag tulajdonságai. Igen , ezt hívják alkímiának. Mindnyájan alkimisták lehettek.

Aki ma magyarnak akarja magát vallani az önmagán túlnőve áldozatot hoz és segít abban, hogy a magyarság gondolatvilágát, ne a sötétség a széthúzás a megosztottság, ne az Én és Te hanem a MI EGYÜTT jellemezze.

A gyógyító és feltétel nélküli szeretet fényét kell, hogy vigye a nagymértékben sérült és megtévesztett lelkeknek.

Az igazi magyar ember fényhordozó, de egyben FÉNYHARCOS is, hiszen gyakran tapasztalja hogy ebben az elanyagiasodott, pénzorientált világban ezt a fajta szemléletet úgy fogadják mintha valami csodabogár lennél és megkérdezik Tőled , hogy TE még hiszel a mesékben.? Én azt mondom, higgy!!!! Különösen a magyar népmesékben, mely az igaz értékekre és a világ nagy igazságaira tanít. Megőrizte azokat a tanításokat, amelyek most fognak igazságra lelni. Ne hátrálj meg ha kinevetnek, ha nem tudnak azonosulni törekvéseiddel! Aki magyar azzal mutathat példát a világnak, ha egyénileg meggyógyítja kifényesíti a lelkét és ebbe a fizikailag és lelkileg is szétszabdalt, megnyomorított országban felebarátaival együtt megteremti az ország lelki békéjét, szeretet egységét.

Az új energiához korlátlan a hozzáférés Te is megteremtheted magadnak a bőséget, boldogságot. Nem függ attól hol élsz milyen nemzetiségű vagy , milyen színű a bőröd, mi a felekezeted, melyik pártot preferálod, milyen az anyagi helyzeted, milyen a nemed és korod. Egyetlen dologtól függ hiszel e a feltétel nélküli szeretetben, be tudod e engedni magadba, ki tudod e fényesíteni, megtudod e gyógyítani vele a lelkedet és elkötelezed e magad a föld gyógyítására , vibrációjának emelésére . Bizz a teremtőben és higgy magadban.!

AHOL FÉNY OTT BÉKE,
AHOL BÉKE OTT SZERETET,
AHOL A SZERETET OTT A TEREMTŐ ISTEN.

Az új kor jelszava és ezt jól vésd az eszedbe AZ ÖNZETLEN SZERETET MINDENT LEGYŐZ ÉS GYŐZTES-GYŐZTES MEGOLDÁSOKAT TEREMT…

Kicsivel több, mint egymillió emberre van szükség ahhoz, hogy egy olyan változás induljon be az emberiség történetében, ami kiemeli az embereket az elkülönültség és szétdaraboltság állapotából, és elhozza az egyesülés, az egység állapotát.

Ez egy lehetőség arra, hogy visszavegyük, ami jogosan a miénk: a békét és a bőséget a Föld és az emberiség számára.

Ez egy ajándék, válasz az imáinkra, egy úgynevezett életvonal, amely a mi univerzumunkból érkezik.

Hogy mire használjátok, és hogy részt vesztek-e benne vagy sem, az rajtatok áll.

Dharmacsakra napoknak is hívják őket. A tibeti és a maya kultúrában is megemlítik. Azt mondják, ezeken a napokon egy pulzáló energiasugár érkezik egy másik dimenzióból, ami körbeveszi a Földet.

Ez segíti a Földön a gondolatok, érzelmek, tettek, szándékok és cselekedetek megsokszorozódását.

Nincsenek megjegyzések:

.


.

Copyright © Sueee/Inasi - 2008-2009
CC. Néhány Jog Fenntartva a közzétett írásokra.
Sueee[Inasi], Szabadi Tibor J. [ Avezi], Karsay István

http://a-csend-hangja.blogspot.com © 2008-2013
Design by: Sueee/Inasi
.
.



.
Az írások szerzői jogvédelem alatt állnak!

Az oldalon elhelyezett írások,
a szerzők szellemi tulajdonát képezik.
Kérjük, hogy a szellemi alkotásokhoz
fűződő jogokat tartsa tiszteletben!


Kezdés: 2008.08.05.

..