Húsvéti ajándék

Ekpafat: Húsvéti ajándék
2009-04-11: Irodalom

Húsvét szombatjának reggelére felvette virágruháját a kerti meggyfa, a tulipánok is bontani kezdték piros szirmaikat, hogy ünneplőben várják a feltámadást.


Nóra kinézett az ablakon, látta a gyönyörű virágba borult kertet elmosolyogta magát. Ismét tudott hinni a feltámadásban...


Régebben jókedvű vidám asszony volt. Az elmúlt hónapok fájdalmai barázdát szántottak sima arcára. Viharfelhők tornyosultak felette. Azzal kezdődött, hogy felszámolták a zeneiskola egy részét, így állás nélkül maradt, a biztonsága odaveszett. Megijedt mi lesz vele, hogy fogja fizetni a részleteket, a rezsit. Ekkor kezdődött a fejfájása, el is könyvelte, túl sok a gondja, hát nem csoda, ha egyre több tablettára volt szüksége. Hetek teltek el, a fájdalom nem szűnt, jött hozzá látászavar és szédülés. Nőtt a pánik. Odáig jutott, hogy már azt a napi két-három órát sem tudta leadni, amiből egy kis pénzt remélt. Orvoshoz nem ment, azt gondolta ismeri nyavalyája okát, a megroggyant önbizalom, a kilátástalanság, erre nincs orvosság. Valamit tenni kell, döntött. Hirdetést adott fel, munkát keresve. „Zenepedagógus munkát keres. Idősember gondozását, bevásárlást, takarítást vállal. Leinformálható jeligére”. Eltelt egy hét, kettő senki nem jelentkezett. Számlái jöttek, forintjai mentek. Egyre többször megakadt a szeme az ágyával szemben lévő falon, amelyet szüleitől örökölt értékes festmény díszített. Eljátszott a gondolattal, hogy ha eladja, megoldódik pár hónapra a problémája. Barátaitól, ismerőseitől érdeklődött, vevőt keresett. Ajánlottak régiségkereskedőket, akik pár ezer forinttól, húszezerig ígértek érte. Nem szívesen engedett a lakásába idegeneket, de hát úgy nem lehet árulni, ha nem mutatja meg a portékát. Egy hétvégén a ház előtt márkás autóval jól öltözött férfi érkezett. Elmondta közös ismerőstől hallott a festményről, szeretné megnézni. Az asszony készségesen fogadta az érdeklődőt, aki talán tisztességes árat kínál. A férfi a szomszédos országból jött, de a közeli fürdővárosban van ingatlana, amit most bútoroz be. Szeretné igényes lakosztállyá tenni, hogy jól érezze magát benne, amikor itt tölti az idejét. Előkerült a nagyító, egy picike kis kaparó, katalógus, valami kis üvegcsék, olyan lett az asztal, mint egy kis minilabor. Az asszony aggódva nézte, ahogy a férfi munkálkodik, féltette a festményt, de felmerült az is benne, mi lenne, ha kiderülne, hogy az értékesnek hitt festmény hamisítvány. Összeszorult a gyomra. Félóra múlva az idegen elkezdte összepakolni a vizsgálathoz szükséges eszközeit, és kijelentette, a festmény eredeti, így egymillió forintot tud érte kínálni. Nóra azt hitte nem jól hall. Egymillió forint, nem is látott együtt ennyi pénzt. Az idegen látva meglepődöttségét, talán sápadtságát is észrevéve, elkezdett beszélni a festőről, a műveiről, kellemes bariton hangján. Hosszan beszélt, csak akkor tért rá a megállapodás részleteire, amikor az asszony már megnyugodott. Egy kávé mellett rátértek a részletekre. Egy hét múlva a kép és pénz helyet cserél.


Nóra egész héten a férfire gondolt. Szimpatikus volt neki, kiegyensúlyozottnak találta, mégis félt, mi lesz, ha nem jön, vagy szélhámos. Nem! Az nem lehet, azok nem így néznek ki. Választékosan beszélt, és intelligens volt. Nem volt tolakodó és az ajánlata is korrekt. Egymillió forint… Elkezdett osztani, szorozni. Első dolga a részletet, rezsit, biztosítást, kábeltévét, egy évre befizetni, majd vesz magának egy új kosztümöt, és egy pár cipőt. Nem is tudja hány éve már, hogy nem vett új ruhát magának. A város turkálóiban szokott vásárolni, de az mégsem olyan, mintha rászabták volna.


Aztán eljött a hétvége. Az ismerős autó begördült a feljáróba, kiszállt a férfi, kezében egy nagy csokor virág és fényképezőgép. Izgatottan nyitott ajtót. A férfi kissé meghajolva, mosolyogva nyújtotta át csokrot, majd így szólt.


-Ezt Önnek hoztam, az adás-vétel megállapodásunkra, fogadja el tőlem.


Nóra úgy érezte szíve, a torkában dobog és zavartan elpirult, alig tudta kimondani a köszönetet. A virágot még csak értette, de mit keres itt a fényképezőgép, az meg minek…


Mikor leültek, a férfi elővette a kézitáskáját, kivette belőle a pénzt, leszámolta az asztalra, mellétette az igazolványát, és kérte az asszonyt, hogy írjanak egy adásvételi szerződést, ami ugyan nem szabályos, mert nincsenek tanúk, de mind a kettőjüket levédi. Ez természetes volt az asszony számára. A szerződés elkészült, közben a konyhából a nyitott ajtón keresztül a rakott krumpli ínycsiklandó illata belengte a szobát. A férfi meg is jegyezte, milyen finom vacsorára érkezik haza a család. Nóra rögtön rávágta, sajnos nincs család. Alig mondta ki, máris megbánta, de már nem szívhatta vissza. Zavarában megkérdezte, megkínálhatja? A férfi elfogadta a meghívást. Kérte Nórát tegye el a pénzt, a többit vacsora után lebonyolítják.


Nóra az ebédlőbe invitálta vendégét, lopva a közlekedőben lévő tükörbe pillantott. Zavartan megállt egy pillanatra, új kosztümben látta magát...


Vacsora után még beszélgettek zenéről, festőkről, költőkről. Olyan sok közös témájuk akadt, észre sem vették az idő futását, csak azt, hogy beesteledett.


A szerződés megírása után a férfi kérte Nórát, engedje meg, hogy keresztnevén szólítsa, az asszony örült neki, így neki sem kellett kerülgetni, a megszólítást.


A kávé után a férfi elővette a fényképezőgépet, határozottan közölte, akkor most jöhet a kép.


-Nóra kérem, ha megengedi, most nem vinném el a képet. Tudja még nincsenek biztonsági berendezéseim, azért hoztam a gépet, hogy lefényképezzem, talán két hét múlva elszállítanám, addig kérem vigyázzon rá.


Az asszony beleegyezett, akkor két hét múlva ismét találkoznak...


Ákos elkészített pár képet, egyet az asszonyról is, azután jó éjszakát kívánva elment.


Két hét múlva egy nagy csomaggal érkezett, amikor Nóra kibontotta, egy gyönyörű festményt látott, kicsit volt csak nagyobb, mint az a kép, amely lekerült a falról. Most a férfi volt zavarban.


-A falon nagyon látszott volna a kép helye.


Megfogta Nóra kezét és megcsókolta. Ezután megkérte vacsorázzanak együtt.


Az asszony boldogan öltözködött.


A vacsora jól sikerült, előkerült két koncert jegy egy meghívással, és egy őszinte vallomás. Ákos elmesélte Judit az unokatestvére, aki beszélt neki a barátnőjéről, a képről, de kérte csak azután tárja fel a rokoni szálakat, ha az üzlet megköttetik. Szinte mindent tud már róla, és nagyon örül a találkozásnak. Egy év múlva végleg hazaköltözik. Szeretné, ha barátok lennének. Azért csak ennyit kér, mert fél az elutasítástól, de egy év elég lesz, hogy jobban megismerjék egymást…


Ahogy kiléptek az étteremből, a tavaszi szellő megcirógatta őket, a csillagok cinkosan kacsingattak az égen, Nóra is szép volt az új kosztümében és kecses cipőjében. Ezen az estén a képek helyet cseréltek. Mikor Ákos betette a kocsiba a képet, így szólt.
- Remélem, nem akarsz megválni tőle örökre?

Az asszony boldogan válaszolt.

- Azt hiszem, még sokszor látom…