Az étertest már a halál elõtt nagyon erõsen elkezd leépülni, ezért egy ideig a haldokló a hozzátartozók étertestébõl él. A fejlettebb tudatú, fejlettebb lelkek ilyenkor az isteni forrásból, az isteni fénybõl merítenek, viszont az átlagemberek a hozzátartozók étertestébõl. Nagyon fontos, hogy ilyenkor a hozzátartozók tudjanak energiát, életenergiát adni. Amikor valaki meghal, körbeveszik olyan körülmények, olyan erõk és lények, amilyen állapotban átment a halál kapuján. Ez az állapot egy idõ múlva megszûnik, és az embert segítõ lények hada veszi körbe. Két fõ típusa van a lényeknek, akiket ilyenkor megpillanthatunk. Az egyik típus az elementális lények. Vannak olyan elementális lények, akik a születést, és vannak, akik a halált és a halál utáni létet segítik. Az ember halála után a Föld körüli éteri világba kerül, és itt az elementális lényekkel találkozik. A halált segítõ lények másik fõ típusát az ezotériában a „halál angyalainak” nevezik. Õk az angyalok világának egy olyan része, akiknek kifejezetten a halál körüli segédkezés a feladatuk. Már a halál elõtt megjelennek az ember mellett. Megjelenhetnek egy héttel elõtte, de sok esetben már egy évvel a halál elõtt ott vannak az ember mellett. Ha tisztánlátók valaki mellett meglátnak egy ilyen lényt, akkor tudják, hogy maximum egy éven belül az illetõ eltávozik ebbõl a világból. Vagy például ha egy tisztánlátó belép egy betegosztályra, akkor akik mellett látja a halál angyalait, tudja, hogy valószínûleg meghalnak majd, akik mellett nem látja, azoknál van esély és remény a gyógyulásra. Vannak olyan mágusok, akik próbálják elzavarni az ember mellõl a halál angyalát, így akarva kikerülni valahogy a halál folyamatát. De ez egy olyan dolog, amibe nem nagyon szabad beavatkozni, tehát semmiféle praktikával vagy mágiával nem szabad ezt a lényt elzavarni az ember mellõl. Inkább az õ munkájuk segítésére kell törekedni. Õk segítik a halál küszöbén való átlépést, a halálra való felkészülést, és segítenek a halál után is az átlépett embernek egyes folyamatok átélésében. Ezek az angyalok nagyon szépek, és tekintélyt, tiszteletet sugároznak magukból. Szeretett Istenem!
Tudom, hogy akit szeretek, közelít a Te mennyei országodba. Kérlek, vigyázz rá, emeld fel õt magadhoz szereteteddel. Kérlek, küldj hozzá angyalokat, segíts neki, hogy csodálatosan érezze magát, és boldogan beilleszkedjen az ottani világba. Kérlek, mellém is küldj angyalokat, és segíts, hogy elengedjem szomorúságomat és fájdalmamat. Segíts, hogy kigyógyuljak fájdalmas érzéseimbõl, hogy visszatérhessek egy olyan életbe, amelyet õ is kívánna nekem.
Ámen.
Ami szomorú, hogy a mai európai és amerikai kultúra annyira materiális beállítottságú, hogy az emberek nagy része, amikor meghal, nem veszi észre, hogy meghalt. Egyrészt azért, mert amikor az átlagember átmegy a halál kapuján, annyira letompul a tudata, hogy szinte olyan, mintha elaludna. Amikor magához tér az illetõ, igaz, hogy picit máshogyan, de látja egy ideig a környezetét, látja azokat az embereket, akik körbeveszik õt. Nagyon sok esetben nem fogja föl, hogy meghalt. Mondanék három jellegzetességet, amirõl bárki felismerheti, ha esetleg meghalt, hogy veletek ez a hiba ne történhessen meg. Egyrészt az ember sokkal könnyebbnek érzi magát, könnyûnek, lebegõnek. (Ez az egy elõnye van a túlsúlynak, hogy ha meghal az ember, megérzi.) A környezetünkben láthatjuk ugyanazokat a tárgyakat, de mindenbõl fény sugárzik. Olyan, mintha minden tárgy egy fényforrás lenne, fényesebb a tér, amit magunk körül látunk. S még egy nagyon fontos jelzés az, hogy mivel megszakad a testtel a kapcsolat, megszûnnek a testi fájdalmak. Az, ami esetleg napokig, hetekig kínozta a haldoklót, egyszerûen, mintha elvágták volna, megszûnik. Van egy mondás: „Ha elmúltunk 70 évesek, és úgy ébredünk, hogy nem fáj semmink, akkor valószínûleg meghaltunk.” Fontos, hogy az ember felismerje, hogy megtörtént az átlépés, hiszen jó tudatosan együttmûködni azokkal a lényekkel és azokkal a folyamatokkal, amelyek az emberre halála után várnak. Sok ember nem érti, hogy miért kell arról tudni, hogy mi történik a halál után, mindenki elõbb-utóbb meghal, és majd meglátja, hogy mi vár rá. Pedig nagyon fontos, hogy az ember még életében felkészüljön a halál utáni eseményekre. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a folyamatot, hogy valaki el akar menni egy idegen országba, egy idegen kultúrába, ahol teljesen mások a szokások, teljesen más a nyelv. Az ember megkönnyítheti a helyzetét azzal, hogy próbálja ennek a népnek a nyelvét megtanulni, a kultúráját, a szokásait tanulmányozni. Ez az elõzetes tudás nagy segítség lehet. Ugyanígy van a halál tekintetében is, még életünkben lehetõleg minél többet meg kell tudni a halál utáni létrõl, a halál utáni eseményekrõl. Például azt, hogy mi történik, amikor átmegyünk a halál után az egyes bolygószférákon, nem elég ott, a halál után megtudunk, erre már életünkben fel kell készülnünk. Az, hogy az egyes bolygószférákban a halál után mi történik velünk, nagy mértékben függ attól, hogy az életünket hogyan alakítjuk. A földi életünk, az, amit itt teszünk és tudunk, kihat a halál utáni létre. Szellemi szempontból nem helyes hozzáállás az, ha valakit nem érdekel a halál utáni léte. Minél több dolgot meg kell tudnia az embernek róla még itt. Például azt, hogy bizonyos tettei vagy cselekedetei az egyes bolygószférákban hogy befolyásolják az õ állapotát, és akkor ennek megfelelõen tudja alakítani az életét. Már életünkben tudatosan fel kell készülni a halál utáni létezésünkre. Meg kell ismerkedni a köztes lét eseményeivel, tudatosan ezek szerint alakítani az életet.
Az ezüstszál, amely a testünkhöz kötött minket, a halál után elszakad, a védõangyal szakítja el. Ha az ember tiszta, nyugodt lelkiállapotban van, akkor halála után meglátja a segítõit, és a fényt követve egy új világba léphet át. Viszont ha az ember lelkében harag, erõszak van, nem látja a segítõit, nem látja a fényt, csak a saját zavart állapotát észleli. Ezt hívják úgy az ezoterikus tanításokban, hogy szürke zóna. A szürke zóna azt az állapotot írja le, amikor valaki negatív lelkiállapotban hal meg, és szürkeség, feketeség, zavarodottság veszi körbe. Ilyenkor a lélek egyedül homályos derengést lát és csak azokkal tud érintkezni, akik ugyanebben a szürke zónában vannak. S ami nagyon érdekes, és az egész köztes létre igaz, hogy mindaz, amit most belsõ, lelki tartalomnak élünk meg, a köztes létben, halál után mint külsõ környezet van jelen. Mindaz, ami most a lelkünkben van, a köztes létben szín és forma alakjában körülöttünk jelenik meg. Mindent az „orrunk elé nyomnak”, ami most a saját lelki világunk mélyén zajlik.
Ha valaki szürke zónába kerül, akkor a hátramaradottak részérõl az imádkozás, vagy valamelyik halottaskönyv felolvasása nagyon sokat segíthet. Van egy nagyon fontos alapszabály: a köztes létnek az elsõ pár hónapját nagy mértékben befolyásolja az, hogy a hátramaradottak hogyan viszonyulnak az illetõhöz. Ha nem ragaszkodással, hanem szeretettel gondolunk arra, aki meghalt, akkor a szeretetünk segítség számára a köztes létben. De minden olyan neheztelés, meg nem bocsátás, harag, amelyet felé táplálunk, akadályoztató erõvé válik. Ezt sok ember ösztönösen érzi, és az a harag, amit valaki esetleg éveken, évtizedeken át táplált magában, szinte magától megszûnik, amikor megtudja, hogy az illetõ, aki iránt érezte, meghalt.
A másik visszahúzó erõ, ha a gyásznak felfokozott formája alakul ki. Ilyen esetben a lélek az optimális 40-50 napnál hosszabb idõre is kötõdhet a Föld körüli szférához. Ha nagyon nehezen engednek el valakit, aki meghalt, 40-50 nap helyett akár hónapokig vagy évekig itt ragadhat. Olyan is történhet abban az esetben, ha valaki meghal, és erre nem jön rá, hogy szintén itt marad a Föld szférájában, és ugyanúgy hazamegy, vagy elmegy a munkahelyére, mint korábban. Persze azt nem nagyon érti, hogy miért nem válaszolnak neki, amikor õ próbál a többiekkel beszélni. A Ghost címû film elég jól bemutatja ezt az állapotot. A film készítõi tanulmányozhattak spirituális irodalmat, mert elég szépen visszaadja ez a film azt, ami ilyen esetben történik. Az elhunyt ilyenkor ugyanúgy viselkedik, mintha élne. Hazamegy, leül a kedvenc fotelébe, próbálja bekapcsolni a tévét, ami nem sikerül, azt gondolja, elromlott, és mondjuk hazajön a párja, és próbálja õt megszólítani. Azért elõbb-utóbb rájön, hogy valami nem stimmel, hogy komoly változáson esett át. Próbálnak jelt adni magukról, de csak az igen, érzékeny emberek érzik meg ezeket a jeleket. Ilyen itt ragadt lelkeken imával, fénnyel, szeretettel lehet, sõt kell is segíteni, mert ezen a 40-50 napon túl nem optimális, ha itt ragad egy lény a Föld közelében. Akár azt is lehet tenni, hogy elmondjuk neki naponta: „Te már levetetted a fizikai tested, el kell hagynod a Földet, kövesd az angyali segítõidet, kövesd a fényt!” Biztosítani kell arról, hogy annak ellenére, hogy követi a fényt, a szeretet ugyanúgy megmarad közöttünk.
Ha egy lélek zaklatottan érkezik a túlvilágra, körbeveszik egy védõburokkal, beburkolják, és elõbb-utóbb letompult, álomszerû állapotba kerül. Ezt úgy is hívják, hogy a bebábozódás ideje, s ez alatt a lélek elalél, elnyugszik. Azt mondhatnánk, hogy gyógyító hatású álomba merül, egy olyan álomszerû tudatállapotba, amelyben az angyali lények tudják a lelkét tisztítani. Amikor felébred ebbõl az álomszerû állapotból, akkor már sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban találja magát. Az elhunyt elengedése nagyon fontos, de nehezen megvalósítható feladat. A túl erõs gyász, a rendellenes ragaszkodás sajnos a meghalt ember számára hosszú távon akadályt jelent, visszahúzza, a Földhöz köti õt. Nagyon fontos, hogy az ember ilyen esetben segítségül hívhatja az ima erejét. Imádkozhat az elengedésért, imádkozhat a vigasztalásért, imádkozni lehet azért, hogy küldjenek angyali segítõket az elhunytnak, és lehet kérni áldást is arra a lélekre, szellemre, aki átlépett a halál kapuján. Fontos, hogy szeretettel gondoljunk az elhunytra, bármilyen hibát követett el ellenünk, ezt bocsássuk meg neki, mert minden neheztelés akadály a számára. Nagyon fontos az is, hogy egy idõ múlva az eltávozott személyes tárgyait el kell távolítani, vagy el kell égetni, mert ezek is ideköthetik õt, fõleg, ha nagyon ragaszkodott hozzájuk. Ezt nem rögtön a halál után kell megtenni, mert a személyes tárgyak sok esetben megnyugvást vagy enyhülést adhatnak a hozzátartozóknak. De ez nem minden esetben van így, például házastársaknál elõbb-utóbb jó a közös ágyat eltávolítani, nem jó, ha évekig abban az ágyban alszik valaki, amiben elõtte a házastársával együtt aludt.
Amikor valaki meghal, beíródik a lelkébe az a csillagállás, ami a halál pillanatában az égbolton található. Az asztrológiában van úgynevezett halálhoroszkóp, ezt elég kevés asztrológus szokta felállítani, és kevesen tudják jól értelmezni. A halál szellemi szempontból egy születés. Amikor megszületünk ide a földi világba, meghalunk a szellemi világ számára, és amikor meghalunk itt, akkor megszületünk a szellemi világokba. Tulajdonképpen a halálhoroszkóp a szellemi születésünknek a horoszkópja, és a köztes létnek egy részére ténylegesen kihat ez a csillagállás. Ha valaki ért egy ilyen halálhoroszkóp felállításához, és felállítja a halál idõpontjára, akkor egyet s mást megtudhat arról, hogy milyen hatások fogják érni az elhunytat a halál utáni létben. Ugyanúgy, ahogy a születési horoszkópból a földi életre, a halálhoroszkópból a halál utáni létre lehet következtetni.
Van két nagyon szép mû, amelyek segítséget jelenthetnek a haldokló számára, illetve halál után is. Az egyik Kempis Tamás: Krisztus követése címû munkája. A másik Jézus búcsúbeszéde (János evangéliuma 14-17 fejezet), amelyet halála elõtt az apostolokhoz, a tanítványaihoz intézett. Ez két olyan erõket tartalmazó szöveg, amit nyugodtan lehet akár a haldoklónak, akár halál után az elhunytnak felolvasni.
Amíg a lélek itt van a Föld körüli szférában, addig ezek a felolvasások eljutnak hozzá. Felolvasás elõtt üljünk le, nyugodjunk meg, és képzeljük magunk elé minél tisztábban, hogy ott ül velünk szemben egy fotelben, vagy egy székben az, aki nemrég eltávozott a földi világból. S miután úgy érezzük, hogy már nagyon pontosan sikerült õt elképzelni, akkor utána kezdõdhet a felolvasás. Arra kell gondolni, hogy amit mi olvasunk - nem kell hangosan -, eljut az elhunythoz, megkapja, és tud belõle meríteni. Részben a Krisztus követését, részben Jézus búcsúbeszédét, de a legtöbb szellemi témájú könyvet, fõleg azokat, amelyek a köztes lét eseményeirõl szólnak, a halál utáni 30-40 napban eljuttathatjuk ilyen felolvasás által az elhunyt személyhez. Ez tényleges táplálék számára, ugyanolyan, mint nekünk itt a fizikai síkon a földi étel. Ettõl a lélek töltekezik, viszont e nélkül egyfajta lelki-szellemi éhségérzetet élhet át. Segíthetünk az elhunytnak a szeretetünkkel, imáinkkal, áldás kérésével, szellemi témájú könyvek felolvasásával. Ha hálát érzünk felé, ha felidézzük azokat az eseményeket, amikor nekünk vagy másoknak az illetõ segített, szintén hatalmas ajándék az elhunyt számára. Elképzelhetjük magunk elõtt azt az embert, aki jobblétre szenderült, azt, hogy a szívünkbõl fény és szeretet árad az õ szívébe, és ez õt táplálja, fényesíti. Imádkozhatunk a halott védõangyalához is, mert egy jó ideig az a védõangyal, aki kísérte õt egész életében, segíti a halál után is. Bármilyen szellemi gyakorlatot, meditációt vagy böjtöt, amit végzünk, azt felajánlhatjuk az illetõ lelki üdvéért, ez is segít. Teszünk valamilyen lemondást, vagy hozunk valamilyen áldozatot, s arra kérjük a magasabb hierarchiákat, hogy ezeknek a pozitív karmikus visszahatása ne ránk hasson, hanem lemondunk errõl, és azt kérjük, hogy az elhunytra legyen hatással, az õ tisztulását segítse.
Az étertest, amely már a haldoklásnál kezd erõsen lebomlani, a halál után nem sokkal teljesen lebomlik. Ahogy ez az éteri test lebomlik, az ember képek formájában végignézi az életét visszafelé. Ez pár nap alatt zajlik le a mi idõszámításunk szerint, tehát a földi idõszámítás szerint 3-4 nap alatt az ember végignézi a teljes életét, még akkor is, ha ez mondjuk 90 év volt. Úgy, mintha egy moziban ülne. Ez az áttekintés pont annyi ideig tart, amennyi idõ alatt az éteri test lebomlik.
A lélek és a szellem kelet felé hagyja el a Földet. A Föld forgása befolyásolja azt, hogy merre távozik. Ami érdekes, hogy itt a Földön nem érezzük, hogy forog a Föld. Most, ha jobban odafigyeltek, nem nagyon érzitek. Pedig elég gyorsan forog, sõt még hatalmas sebességgel halad is, de ezt sem érezzük. A halál után, amíg itt vagyunk a Föld körüli szférában, akkor érzékeljük, élmény szinten érezzük a Földnek a mozgását. Halál után ez mindenkiben tudatosul, hogy a Föld egy forgó, mozgó égitest. Van egy olyan beavatási út, amit úgy hívnak, hogy „tudatos pokolraszállás”. Ennek során az ember tudatosan alászáll azokba a sötét, negatív lényekkel telített szférákba, ahová magától a legtöbb ember nem szívesen lép be. Ilyenkor az ember pont ellentétesen hagyja el a Földet, nyugat felé, a Nap fényétõl távolodva.
Amikor megtörténik az étertest lebomlása, és az élet visszanézése, az ember a bolygószférákba kerül. Minden szférához tartozik egy életterület. Az, hogy melyik bolygószférában hogy érezzük magunkat, attól függ, hogy azokat az életterületeket, amelyek az egyes bolygókhoz tartoznak, hogy éltük meg itt a Földön. Így kapcsolódik össze a földi életünk, és a halál utáni életünk. Amikor valaki meghal, végigmegy a bolygószférákon, majd elhagyja a Naprendszert, átkerül a csillagok világába, majd azon is túl. S amikor eljön az újra testet öltés ideje, akkor megint áthalad a csillagvilágon, áthalad fordított sorrendben a bolygószférákon, és megszületik. Végezetül álljon itt egy mantra, amelyet Rudolf Steiner adott át, s elhunyt szeretteinket segíthetjük vele:
Ösztönözzön szeretetteljes megértésem.
Hordozni fognak téged, és tartani fognak
A magasrendû reményekben, s az élet szféráiban.”
Váradi Tibor előadása alapján
Megjelent a Manifesztum 30. számában.
Forrás: http://www.livecosmos.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése